Az embernek olykor nem elég, ha egyszer megégeti magát. Kell még egy alkalom, hogy végképp megértse, ezt ne! Számomra ez a bizonyos második alkalom most érkezett el Mohácson, ahol utólag, már aludva párat az esemény után be kellett látnom, hogy az, amit én a halászléről, vagy halászlének gondolok, az nagyon messze van az itteni zsűri ízlésvilágától. 

Azt mindenesetre nyomatékosan hozzátenném, hogy a rendezvényen kizárólag az országos halfőző versenyi mivolta okán vettem részt, önmagában a Dunamenti Halfesztiválon eszem ágában sem lett volna elindulni. Ennek okait egy korábbi bejegyzésben már kifejtettem, Üzenet átvéve - bajainak babér nem teremhet Mohácson - címmel, de maradjunk annyiban, hogy nagyon mély sebeket ejtettek az egómban az ott történek.

A két évvel ezelőtti mohácsi versenyen készített halászlém készült ugyanis a legjobban, amit valaha versenyeken főztem. Attól ez a mostani lé egyértelműen elmaradt, ugyanakkor a helyezést illetően változás nem történt, a rangsorban nagyságrendileg ugyanott végeztem. Hátul, majdhogynem a legvégén.

Többször is végigjártam a főzőhelyeket, volt alkalmam többek között az első helyezett, Munk Erik halételét is szemre vételezni, amivel kapcsolatban meg is jegyeztem a feleségemnek, hogy már küllemre is kitűnő.

Egyébként nem tápláltam hiú reményeket, hiszen azt nagyjából realizáltam a helyszínen, hogy a produktumom még a TOP 10-be sem feltétlenül férne bele, de az, hogy az 50 mintából 45. lettem, az teljesen egyértelművé tette számomra, hogy lepontoztak. Méghozzá a fokhagyma miatt, amit kíváncsiságból tettem bele, az 5,91 kg halhoz egyetlen közepes fokhagymagerezd felét mindössze. Nem kellett volna egy milligrammot se belerakni. Ismét egy óriási arcul csapás tehát Mohácson, de főképp magamat okolhatom.

További apró hibákat is elkövettem, melyeket a tálalás körüli káosz idézett elő. Ezekre is különös figyelmet kell szentelnem a jövőben. 

A verseny tisztaságára ezúttal úgy gondolom, hogy nem lehetett panasz, az értékelésnél nem volt "Face ID", ami mindenképpen előrelépés és üdvözítő a korábbi mohácsi versenyekhez képest.. A regisztráció során zárt borítékban kapott, a versenyzők anonimitására és beazonosítására szolgáló jelzőszámok helyett különböző halnevek szerepeltek, ami kifejezetten ötletes megoldás. 

Nem sikerült tehát maradandót alkotni a jubileumi országos halfőző versenyen, de feladni nem fogom. Következik a nagybaracskai Sobri kupa, a legerősebb versenyem, ahol legalább tudom, hogy milyen ízeket vár a szakmai zsűri.

Tizenkettő főzés idén. Ebből tíz nyugodtan mondhatom, hogy hagyott hol több, hol kevesebb kívánni való maga után. Soknak tűnik ez a már kétjegyű szám, mert az is, de azt hiszem, hogy szükség volt ennyire, hiszen végre elégedett vagyok. Kellett ennyi állomás ahhoz, hogy megérjen bennem az elhatározás, bizony finomítani kell a recepten. Nagyon nehéz ügy változtatni, elmozdulni a keretekből, de érlelődött már bennem a gondolat. Valahol nagyon mélyen és idén felszínre is tört.

Készülőben az idei legjobb lé

A bajai versenyen májusban már tettem egy apró lépést, azóta további két főzés alkalmával pedig bizonyosságot nyert, hogy jó irányba indultam el. Az irányról csak sejtelmesen annyit, hogy mire nem képes +15%. 

Megnyitó, köszöntőt mondott Varga Gábor, Hercegszántó község polgármestere

 A hercegszántói versenyre tehát kellő önbizalommal érkeztem meg, ahol idén az Albert Flórián téren, rekkenő hőségben kellett helytállni. Szerencsére a szervezők valamennyi főzőhelyet árnyékban alakítottak ki, ami nagyon pozitív volt.

A legjobb helyen, árnyékban

Érdekességként megemlíteném, hogy a Bajai Halászléfőző Bajnokok Egyesületének színeiben induló versenyzők mindegyike fával főzött. Jómagam gázpalackkal oldottam meg, viszont érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyi pluszt adhat egy versenyen a tűzifa használata, hiszen itt tényleg minden apróság számít. A végeredmény ismeretében minden bizonnyal, hiszen az első három helyezett egyaránt fát használt. 

A legjobb levek fával készültek

A főzés egyébként jól sikerült, a lé állagával, színével abszolút elégedett voltam, viszont ízben elmaradt a szerdai etalontól. A paprika, mint az egyik főelem egy árnyalatnyit dominált, hála a gyengébben muzsikáló halaknak, amik nem tették hozzá a részüket a kívánt mértékben és így az egyensúly kis mértékben elbillent. Emellett még a sósságot érhette némi kritika, ami lehetett volna határozottabb, valamint a halderék kiválasztásánál is hozhattam volna jobb döntést. Mindenesetre a bajai versenylénél egyértelműen jobban sikerült, ez vitán felült állt.

Ahogy a Nagykönyvben...

Az eredményhirdetés során elképesztően magas pontszámok születtek, nagyon magas minőségű halászlevek készültek, amiktől sajnos az én produktumom elmaradt, nem sikerült a TOP 6-ban sem végezni vele. Csalódottan vettem tudomásul, mert úgy éreztem, hogy az ételem jól készült, viszont mindent összevetve ez tükrözte a szomorú valóságot.

Enyhe paprikadominancia

Van tehát min javítani a mohácsi országos verseny előtt. Anno két éve megfogadtam, hogy nem térek vissza versenyezni a Dunamenti Halfesztiválra, azóta viszont változott a zsűrizés, talán nem játszik már az értékelés során a "face ID". A hal adott lesz mindenkinek, egységesen 6 kg tisztított ponty, kivéve ugye annak, aki készül saját hallal is. A sajnos limitált mennyiségű, de annál jobb minőségű tűzifámat már hetekkel ezelőtt bekészítettem, egyelőre vita tárgyát képezi, hogy hány bográccsal induljak, de 4 hét alatt ez is le fog tisztulni. 

Saját értékelés: 10/8,75

A főzőversenynek vége, kialudtak már a tüzek, a zsűri is elvégezte a feladatát, így nem maradt más hátra, minthogy a színpad elé vonuljunk az eredményhirdetésre tapsolni. Nem viccelek, csak tapsolni. A legszebben terített asztal díjával nyitottunk, nyerte: Hotter Attila, oké. Különdíj: Hunyák Ferenc. Na, Feri ismét a színpadon, már szinte alap. Következik a 3. helyezett: a 127. sorszámú versenyző. A számom. Mi van? Nézek a feleségemre, ő meg reám. Olvasom a tekintetéből, hogy: -Nem mész? - Mi? Ja, de. Na de hogy is jutottunk idáig? Hogyan ért meglepetésként ez az előkelő helyezés?

Fotó: Facebook, Sugóparti Hírek oldala

Rapszódikusan sikerültek az idei halászléim. Nem is csoda, hiszen tesztelés alá kerültek a pirospaprikák, a halak, és igen, a sók is. Egy kis adalékmentes minőségi kősó innen, egy kis natúr parajdi onnan, reklám helye: "Ez is egy orsz..., akarom mondani létunning!"  Bográcsváltás, sózási szokások felforgatása, szóval volt itt minden, mint a búcsúban. Ennek eredménye testet is öltött a bográcsok szülte hitványságok és a biztatónak ható, ámde maximum az áhított kategória levetett árnyékaként említhető főzetek formájában. A túl sok változó káoszt teremtett, de mit is gondoltam egy ilyen kihegyezett étel tekintetében? Magam sem tudom. 

"Viharban született tesztlé"

Magabiztosság egy szál se, de kit érdekel, indulunk a bajai versenyen, május 16-án ott a helyünk a főtéren. Hogy a viharba ne. Apropó időjárás, az előrejelzés nem kecsegtetett túl sok jóval szombatra. Eső, villámok, egy kis szél, a három tenorból kettő húzta is nekem a verseny hetének keddjén tartott felkészülési főzésen, ami nagyon fontos tapasztalat volt. Konklúzió: kell egy nagyobb bogrács. 
Csütörtökön aztán a verseny hivatalosan is el lett halasztva egy héttel a várható vihar miatt, aminek bevallom őszintén, hogy nagyon megörültem, mert főzni ugyan lehet rossz időben, - más kérdés, hogy milyen áron, -  de értékelhetőt alkotni és versenyezni nem annyira.

 A verseny előtti utolsó

Az új időpont így lehetőséget adott egy újabb főzésre, ahol már ideális körülmények között főzhettem Többen kérdezték ezzel kapcsolatban tőlem, hogy tesztelés? Valójában igen, de főként a tűzifa viselkedésére voltam kíváncsi, a tűz pedig ugyebár kulcstényező a bajai halászlé főzésénél. Az elkészült pontylé számomra hagyott némi kívánnivalót maga után, de nem lett rossz. 

Helyünk a főtéren

Elérkezett a verseny napja, a Szentháromság téren ugyan, de a Bajai Bornapok rendezvény miatt nem a megszokottól helyen főztünk, hanem a Borbisztró előtti pakoló résznél, ahol árnyékos hely nemigen van. Kellett hát egy pavilon, ami így utólag minden pénzt megért. Fontos változás volt a korábbiakhoz képest az is, hogy a halat ezúttal nem a Koller Halboltban kellett átvenni, aminek költségét a nevezési díj akkor még tartalmazta, hanem ez a "megkötés" megszűnt, a regisztrációs összeg idén 8.000,- Ft-ra csökkent, így szabadon választható lett, hogy ki honnan szerzi be az előírt 5 kg pontyot. 
Jómagam ezzel kapcsolatban nagy dilemmában voltam. Horgászként adta magát a lehetőség, hogy általam fogott pontyokból főzzek, viszont ezek minősége idén nagyon ingadozott, ezért kockázatosnak ítéltem meg. Opció volt még Baján pár halbolt, ám végül úgy döntöttem, hogy Hercegszántóról szerzem be az alapanyagot, mert tudtam, hogy ott valóban azt kapom, amit szeretnék. A minőséggel ezúttal sem volt probléma, a választott halakkal annál inkább, hiszen ismét tele voltak ikrával. Majd 70 dekagrammnyi volt a két halban, viszont a tavalyi esettel ellentétben ezúttal nem vékonyodtak el drámai mértékben a halpatkók végei, hanem szép egységesek maradtak. Félreértés se essék, az ikra kell, viszont a mennyiség egyáltalán nem mindegy. 

A nagyobb bogrács alá nehezebb pakolni így a fát

A napos, kora nyári időt a lengedező szél enyhítette, hol legyezve, hol borzolva a bográcsok alá rakott tüzeket. Nem árt ilyenkor a szélfogó, sőt, számomra kötelező elem, bár úgy vélem, hogy a későbbiek során kelleni fog egy nagyobb is, főleg nyílt terepen és főként ha fával tüzelek. Az alaptűz felépítése és maga a tüzelés, főzés szépen rendben ment, bár az időből majdnem kifutottam. A sózás, ahogy idén számtalanszor, most sem lett ideális, marokszámra dobáltam a bográcsba a főzési idő hajrájában, de a végére sikerült beállítani. Az ízek viszont nem érkeztek az elvárt mértékben, és az állag sem lett tökéletes, a kulináris élmény számomra igencsak visszafogott volt. 

A leadott minta

A fűszerpaprika ugyanakkor nem dolgozott rosszul, nem véletlenül. Az idei szezonra 5 különböző őrleménnyel készültem, melyek közül 3 ugrotta meg a mércét. Vagyis inkább csak kettő, a harmadik ugyanis lecsengésében enyhe csípős ízt hordozott magában, amivel ki is offolta magát a versenykategóriából. A versenyen így a két legjobbnak vélt pirospaprikát használtam, dávodit és fajszit, - utóbbit a kifogástalan színe miatt-, nagyságrendileg 4:1 arányban. Az összképet tekintve abszolút nem éreztem az esélyesek közelében sem a halászlevem, csalódottságomat csak a nagyobbik fiam sűrű kanálcsapásai törték meg a tányérban. Alaposan felhúzta a szemöldököm, amikor többször is szedett, ami hacsak halványan is, de visszahozott némi reményt, hiszen ő elég jó indikátornak bizonyult már a korábbi versenyeken is.

Fotó: Facebook, Baja város oldala

Az eredményhirdetésre tehát így fordultunk rá, versenytársként az elismerés taps formájában a minimum, ami megilleti az előkelő helyezést elérő versenyzőket részünkről, másra nemigen számítottunk és tessék. A dobogó legalsó foka meglett, a tizedik versenyemen már negyedszer, van még tehát hova fejlődni. Ezúton és itt is szeretnék gratulálni Pankovics Róbertnek a második helyért, valamint Pulcz Gábornak a bajnoki cím mellett azért is, mert sikerült megtörnie a Rajcsányi Imre - Gyurkity István érát, hiszen az utóbbi 4 évben csak ők ketten tudtak felállni a dobogó legfelső fokára. Nemes feladatunk jövőre is az lesz, hogy többek között e két kiváló, kétszeres halfőző bajnokot benntartsuk a mezőnyben, hiszen komoly kihívás és nagyszerű érzés ellenük is versenyezni.

Saját értékelés: 10/8

Nem győzöm hangsúlyozni ezentúl az őrölt pirospaprika minőségének fontosságát. Ez az idei szezon legnagyobb tanulsága számomra. 
Őszintén bevallom már az elején, hogy nem is volt kérdés a 37. Sobri kupán való részvétel, de a hátország és a versenyt megelőző hányattatások ismeretében szerényebb célokkal indult a történet. Ez konkretizálva annyit jelent, hogy már a TOP 10-be kerülés is álomszerű lett volna. Eredetileg.

A verseny megnyitója

Némileg bennfentes fejjel belegondolva, július-augusztus tájban olyan fűszerpaprikát találni, ami felveszi a versenyt a legjobbakkal? Szerinted? Legyintett is a legtöbbje, akiknek a kérdést már június derekától szegeztem. Mikor máskor, mint a verseny hetében aztán befutott hozzám két igencsak ígéretes őrlemény, amelyek már ránézésre, majd kézbe véve is megértek legalább egy misét. A kettő közül az idő rövidsége miatt csak az egyik tesztelésére maradt idő, egyetlen főzés erejéig. Lutri, s bár a felhasznált halak finoman szólva sem voltak abban a kondícióban, hogy adott esetben egy top léhez asszisztáljanak, ennek ellenére az eredmény reményt keltőre sikerült, a fűszerpaprika nagyon jó benyomásokat tett rám. 

Csóri tükör, törik összefele

Az idei két kudarccal végződött versenyt követően tehát, a realitás talaján maradva ismét jó esélyekkel indult a Sobri kupa. Valamivel 8 óra után érkeztünk meg a verseny helyszínére, a Ferenc-tápcsatorna partjára. Megkerestük az asztalunkat, amikor is egy horgász ismerősöm panaszkodásába futottunk bele, aki a főzésre kapott halak méretét bírálta. Némileg joggal, ugyanis a két tükörponty súlya inkább tendált a 2,5 kilóhoz, mint a 3-hoz. Siettem hát én is felvenni az enyéimet, amik 2,75 kg-ot nyomtak. Kicsit lightos, de még belefér az ideális tartományba.  
A halak feldolgozása közben kellemes diskurzust folytattam egy dávodi versenytárssal, aki erre az alapanyagra, meg arra a módszerre esküszik. Igen. Mindenki bízik a sajátjában, nincs ez másképp velem sem. Idén az epehólyag a tavalyi blama fényében megkülönböztetett figyelmet kapott, nem is fakadt el, a sózást azonban neccesnek éreztem, adakozó kedvemben voltam, nem sajnáltam, talán nem lesz ebből baj.

 A habos oldal

Két óra sóban állás következett, aztán "adj neki"! A főzés során csak a kamikaze darazsakra kellett figyelni az elején, ettől eltekintve minden úgy ment, ahogyan mennie kellett, óvtam a lét, vigyáztam a halpatkókra. A halászlé elkészültekor az asztaltársaságnak rögtön jeleztem, hogy utolsó ezzel biztos nem leszek, aztán az étel fogyasztása közben még tovább mentem : "Ez benne lesz a TOP 10-ben".

A minta

Idén is nüanszokon múlott, ezzel együtt a zsűri csak két mintát ítélt jobbnak a mezőnyből, ami teljesen korrekt eredmény. Most simogathatnám az egómat azzal, hogy bezzeg, ha a paprikát lett volna időm alaposabban letesztelni..., de igazság szerint ebben ma ennyi volt. El kell bizony fogadni, hogy a mezőny erős, és bárki telibe találhatja a tutit. Az én halászlevem kiválóra sikerült, de éreztük, hogy lehet ennél jobbat főzni. Ez ennyi. Gratulálok a győzteseknek, elismerésem ismét a szervezőknek, akik idén is kitettek magukért.

Fotó: Ádám Péter

Saját értékelés: 10/9

Az a fránya paprika. A halfőzők vörös aranya, a halászlé meghatározó alappillére, a legtöbb érzékszervünkre ható összetevője, ami már az előkészületek és a főzés során is hatást vált ki az emberből. Ha a minősége kiváló, akkor képes a sztratoszférába repíteni, ha nem, akkor tehetsz bármit, a mélybe húz.

Pedig az általam használt őrlemény látszólag kiváló adottságokkal rendelkezett. Púderes állag, kiváló illat és íz, egyedül a szín az, amibe bele lehetett kötni. Talán a téli időszakban készült első rangú levek miatt ragaszkodtam ehhez a paprikához idáig, egészen pontosan a hercegszántói versenyig, de igazság szerint már a bajai verseny előtt száműznöm kellett volna. Ugye-ugye, azok a fránya emóciók.

A rossz paprikán a hab alatt forralás sem segít

 A tavaszi időszakban egy igazán jó halászlét sem sikerült főzni vele, az a plusz minden esetben hiányzott. Hiába forrt valahányszor hab alatt a lé, hiába a kiváló minőségű hal, hiába minden igyekezet, összeállni eggyé egyszer sem tudott, vagy ha mégis, rövid időn belül szét is esett.

Úton a katasztrófa felé

A Bácskai Nemzetközi Halfőző Versenyre már nem kizárólag ezzel a paprikával készültem, hanem igaz, hogy csak 1/5 arányban, de kevertem hozzá egy másik fajtát, aminek viszont az állaga hagy kívánni valót maga után, a színe tökéletes. Az eredmény így is halovány, tömören fogalmazva a következő lett: Halászlé light, az is a rosszabbik fajtából.

A mintaszerű forralás most is alap

Érdekes volt megfigyelni azt a jelenséget, amikor is a hallé hűlésével, hogy vált percek alatt az egynemű, homogén állagból a vörös 50 árnyalatává a lé. Gyakorlatilag atomjaira hullott. Így prezentáld a zsűrinek. Ezt hívják úgy, hogy sakk matt. 

Vannak gondok

Erősen elgondolkodtató, hogy a szezon hátralevő részében van-e értelme elindulni bármilyen halfőző versenyen is, ha nem sikerül beszerezni egy minőségben jobb fűszerpaprikát, ami megteremtené az esélyt arra, hogy harcban legyek a legjobb helyekért.

Saját értékelés: 10/6,25

 Előkelő helyezés nélkül sikerült abszolválni a 28. Bajai halászléfőző bajnoka versenyt, teljes joggal. Nem mondom, hogy váratlanul ért, de az ember azért hajlamos a végsőkig reménykedni, pláne a tavalyi 11. hely tükrében, ahol a lé minden volt, csak finom nem.

Visszakanyarodva az értékelésre, meglepetésként azért nem ért, mert már a halboltban kapott/választott halak alapjaiban behatárolták azt a minőségi plafont, amit ha sikerül is kimaxolni, megugrani egyszerűen nem lehet azt a szintet, ami egy jó eredmény eléréséhez kell. Veszeli Istvánt, egy korábbi bajnokot és e verseny 2. helyezettjét idézve, ez a halászléfőző versenyek között a bajnokok ligája döntője. Fogalmazhatnék úgy is, hogy első a versenyek között, hiszen a bogrács mellé álló mezőny talán itt a legerősebb, ezáltal pedig a halászlé fővárosának halfőző versenyén győzni komoly rangot és elismerést jelent. A főzés maga csak az egyik tényező, hiszen lehetsz te a legjobb halfőző a világon, ha az alapanyagok minőségében a versenytársak előrébb járnak, akkor nagyon nehéz sőt, halfőző bajnokok gyűrűjében egyenesen lehetetlen labdába rúgni.

A lé "vékonyabb lett a kelleténél, köszönhetően annak, hogy a két kapott ponty valóságos ikrabánya volt, bőven több, mint 1 kg ikrával. Ennek megfelelően a patkók végei vékonyra olvadva, minimális húst, és annál is kevesebb zsírt tartalmaztak. Amikor az ember ezzel szembesül, akkor adott a feladat, helyt kell állni  és kihozni mindent az alapanyagokból, amit csak lehet. Lesz, ami lesz. Úgy gondolom, hogy a főzés folyamán sikerült elérni a plafont, így a helytállás sikerült, az asztaltársaság elégedetten fogyasztotta el a halászlét, amit a zsűri a 18. helyre értékelt. Szomorkodni abszolút nincs okom, elvégre nagyon fontosak ezek a tapasztalatok, hiszen ezek építik az embert. A fűszerpaprika miatt kissé fájhat a fejem, a versenyeken úgy érzem a jelenlegi őrlemények kevesek lesznek, adott tehát a feladat. A győzteseknek gratulálni kell, a mércét idén nagyon magasra tették.

Saját értékelés: 10/6,5

Minden eddiginél nagyobb izgatottsággal és elszántsággal vágtam neki a XXXVI. Sobri kupa halfőző versenynek Nagybaracskán, ahol gyakorlatilag már a főzés előtt megpecsételtem a sorsom, hiszen az előkészületek során ismét sikerült magam elé dobnom egy banánhéjat.

A tavalyi előkelő 3. helyezés és az azóta elért szép eredmények után joggal tekint az ember előre, mintsem hátra, így az idei versenyen egyértelműen a győzelmet céloztam meg.
A "dunai" kategóriában az elmúlt évekhez képest igen szép számmal, egészen pontosan 39-en gyújtottunk bogrács alá. A nevezők között számos halfőző bajnok mellett sok fiatal is megmérettette magát, amit nagyon fontosnak tartok az esemény rangja és jövője szempontjából.

Intermezzo: A rendezvény különleges hangulatát számunkra szinte élvezhetetlenné tette a szomszéd asztalnál helyet foglaló férfi társaság "ellenzenéje", amit egy kis bluetooth-os hangszóró csutkára járatásával szolgáltattak önkényesen. Nem is beszélve az ebből fakadó hangzavar túlkiabálását részükről, folyamatos trágár, obszcén és hímsoviniszta kifejezéssel tarkítva, mindezt persze több, kisgyermekes társaság közvetlen közelében, először spiccesen, majd ittasan, végül pedig részegen. Azt megértem és elfogadom, hogy sokaknál egy szabadtéri gasztronómiai rendezvény velejárója az alkoholfogyasztás és az ebből adódó oldott, felszabadultabb hangulat, de talán mértékkel és tekintettel kellene lenni a többi, magát kulturált keretek között jól érezni kívánó emberre. Ettől eltekintve a rendezvény teljes mértékben hozta azt a színvonalat, amit elvártunk sőt, a várakozásokon felüli létszám egyértelműen emelte az esemény fényét.

Rákanyarodva magára a halfőző versenyre elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy a szervezők ismét kiváló minőségű halat biztosítottak a "dunai" kategóriában induló versenyzők számára. Mindenképpen az egyenlő feltételek megteremtését szolgálja a versenyszabályzat azon kitétele, ami megszabja, hogy csak a rendezők által kapott halat szabad felhasználni a főzés során, ami számomra nagyon szimpatikus.

Essen most pár szó ezen bejegyzés lényegéről, az epéről. A hal tisztítása során az egyik legnagyobb odafigyelést igénylő pont a has felmetszése, a belek és más eldobandó szervek eltávolítása. Utóbbiak közül egyedül az epehólyag az, amire különösen vigyázni kell, hiszen amennyiben az megsérül, a benne lévő epe mindent megkeserít, amihez hozzáér. Az elfakadt epét alapos mosással szerencsére el lehet távolítani, kivéve akkor, ha idegen helyen hirtelen nem találja fel magát az ember. Elég csak egy minimális keserű felület, ami visszafordíthatatlanul beárnyékolja az egyébként kiválóan elkészített ételt.

Mindennek előidézője egy új késkészlet életlen darabja volt, mely inkább roncsolt, mintsem vágott volna. Igen, az "okos" az élezőt is otthon hagyta, biztos, ami biztos, így a finom, óvatos mozdulatok helyett a határozottabb késhasználatnak meglett az eredménye, a második hal epéje elfakadt. Érdekességképpen a készlet többi darabja tökéletesen tette a dolgát az előkészületek során.

A halfőzés külön részleteire nem térnék ki, hiszen minden rendben ment, az új, Szwoboda Csaba féle rozsdamentes bogrács tökéletesen tette a dolgát. A kóstolásnál minden reményem ellenére sajnos előjött az enyhén keserű háttéríz, amiből rögtön tudtam, hogy itt nem nagyon lesz keresni valóm a legjobbak között. Annak tükrében, hogy még így is az előkelő 7. helyen végeztem, egy tökéletes visszaigazolása annak, hogy az ízen kívül minden más a helyén volt. Meggyőződésem, hogy amennyiben az epés malőrt nem követem el, akkor minimum egy dobogós helyezés elérhető lett volna, viszont utólag már kár ezen keseregni.

 Saját értékelés: 10/7

Az ötödik halfőző versenyemen Mohács bevételét tűztem ki célul, ám ahogy 1526-ban a város elesett, úgy ezúttal nekem kellett fejet hajtanom a mohácsi "kiválóságok" előtt. Illetve kellett volna.

Gasztrokultúra

Kiváló promó, magas szintű szervezés, igazi, hamisítatlan halünnepi hangulat a legideálisabb időjárási körülmények között. Címszavakban talán így tudnám leginkább jellemezni a VI. Dunamenti Halfesztivált Mohácson. Le a kalappal a szervezők előtt, bátran mondhatom, hogy Baján, a halászlé fővárosában is megirigyelnék a rendezvény miliőjét, pláne mostanság.

A zsűri

Ami viszont magát a halfőző versenyt illeti. Na igen, savanyú a szőlő. Valóban. A dunamenti halászlé kategóriában mintegy negyvened magammal mérettettem meg és a főztöm a legrosszabb, úgynevezett bronz kategória kellős közepére volt elég. Azt tudni kell, hogy mindig is kritikus voltam/vagyok magammal szemben, ami legfőképpen abban csúcsosodik ki, hogy nagyon ritkán vagyok maradéktalanul elégedett a teljesítményemmel. Minden egyes főzés alkalmával keresem az apró hibákat, hiányosságokat, amiken javítani kell. Az önkritika hasznos dolog, hiszen ez visz előre, ezáltal tudok fejlődni.
A főzés során hatalmasat mentve - ugye a fával főzés finomságai-, ízben, állagban és összegészét tekintve is olyan halászlét sikerült tányérra tennem, amilyet az eddig versenyeim során még nem. Szinte karcolta a tökéletességet minden elemében az étel, annak dacára, hogy a paprikázást követően a forrás/habzás pár percre befulladt, amit ha kemény küzdelem árán is, de végül sikerült korrigálni. A végeredménnyel ennek megfelelően abszolút elégedett voltam, s ami még fontosabb, a családom is egyöntetűen a legjobbak között emlegette a produktumot.

Etesd a lángot 

Nem kérdés, az is volt, csak éppen nem mohácsi mércével mérve. Nem tudom, hogy milyen mozit néztünk, hogy hová tévedtünk, vagy szegény versenymintámat végül kik elé vetették, de az tény, hogy a zsűri a legalsó kategória sötét bugyraiba száműzte az ételemet, ki tudja milyen értékelési szempontok alapján, mert az nem volt publikus. Hívhatjuk bronz kategóriának, vagy éppen "ehető" kategóriának, de ha már itt tartunk, bizony számos olyan lét láttam például a minta leadása során is, ami finoman fogalmazva és nem megbántva senkit, de az emulzió közelében sem volt. A zsűri szerint az enyém sem volt jobb ezeknél.

"Pokolforralás"

Ez az értékelés számomra szégyen, megalázó és mélyen sértő. Félreértés ne essék, a hangsúly magán a minősítésen van, nem azon, hogy a helyezések közelébe sem kerültem, viszont végső soron ez mégsem engem minősít, hanem a zsűrit. Gondolom a tavalyi évben hasonlóan nehezményezték az ennél azért egyel jobb, ezüst minősítést Gyurkity István és Rajcsányi Imre bajai halfőző bajnokok is. Bár a valódi okát nem tudom, de gondolom, hogy ezért nem jöttek el az idei versenyre.

Idilli miliő

Dunamenti halászlé, melyet Dunaföldvártól Apatinig főznek, de vegyük ki ebből Baját és környékét, biztos, ami biztos.

Sajnos a képet árnyalja a lén visszatükröződő felhők és oldalt a fák, illetve alul a telefonok kontúrjai, sziluettjei, de a tökéletes, homogén állag szépen kivehető

Az üzenetet idén én is megkaptam, átvettem, köszönöm szépen! A jövőben ennek megfelelően én sem kívánok az esemény - ami gasztrokulturális szempontból csillagos ötös volt -  halfőző versenyén részt venni, hiszen nem vagyok sem környékbeli, sem helyi halas kofa, sem barát vagy ismerős.

Saját értékelés: 10/9,25

Július első szombatján a homorúdi falunap keretében halászléfőző versenyt rendeztek, mely bár (még) nem tartozik a legrangosabb megmérettetések sorába, mégis nagy kár lett volna kihagyni, hiszen a szervezők minden tőlük telhetőt megtettek a résztvevők megelégedése érdekében.

Kezdeném rögtön azzal, hogy a jelképes, 3.500,- Ft-os nevezési díj mi mindent foglalt magába. 2 kg halat, melyet a halfőző berkekben jól ismert, Pekanov Mátyásnál lehetett beváltani, a főzéshez szükséges tűzifát, egy sörpad garnitúra használati jogát a verseny idejére, ezen kívül pedig 8 db, egyenként 500,- Ft értékű italkupont, melyet a helyi büfében lehetett beváltani. Véleményem szerint maga a helyszín is ideális volt, talán a lebonyolítás mehetett volna egy-két fokkal gördülékenyebben, de ez egy falunapi rendezvényen belefér.
A tűzgyújtás este 18:00 órára volt meghirdetve, ennek ismeretében mi nagyságrendileg egy órával korábban érkeztünk, természetesen a főzés előkészületeit már magunk mögött hagyva. Ezzel kapcsolatban itt jegyezném meg, hogy a Pekanov Mátyás által biztosított hal hozta a kiváló minőséget, mely már a feldolgozás során is jó benyomást tett rám. Bizony kellett volna az a bizonyos plusz, amit ezek a halak képviselnek a két héttel korábbi, hercegszántói versenyhez, de késő bánat.

A szervezők által biztosított tűzifát nem vettem igénybe, aminek két egyszerű oka volt. Egyrészt praktikai, mivel gázzal jóval egyszerűbb és kényelmesebb főzni, pláne idegen környezetben, másrészt pedig a tűzifáról semmilyen információ nem állt rendelkezésre, így nem kockáztattam.
Negyed hét körül gyújtottam bogrács alá, igazodva a szomszédban főzőkhöz, kiemelve közülük Hunyák Ferenc létársat, a bajai halászlé egyik követét, aki szintén kiváló halfőző hírében áll. A főzés ideje alatt a gázpalack néha rakoncátlankodott, nem mindig tudtam vele a kívánt hőmennyiséget elérni, ettől eltekintve minden úgy ment, ahogyan kellett, csak némi sózással kellett finomítani a vége felé.

A lé íze nyáriasra sikerült, viszont az összes hallé közül, amit eddig versenyeken főztem, talán ez ízlett a legjobban. Az általam mindenkor elvárt szintet ugyanakkor nem hozta, így nem voltam maradéktalanul elégedett, azonban a zsűritagoknak elég volt ahhoz, hogy a versenyen a legjobbnak ítéljék, így életemben először végre sikerült halfőző versenyt nyernem. Ezúton szeretném megköszönni Homorúd Önkormányzatának és minden közreműködőnek, segítőnek a lehetőséget, a családomnak pedig a támogatást és az élményt. Folytatjuk.

 Saját értékelés: 10/8,5

Az első halfőző versenyemen mondhatnám, hogy minden jól alakult, hiszen dobogón végeztem, ám ha nem nyersz, akkor annak okát meg kell magyarázni. Ez következik most.

Az első alkalom mindig egy jelentős mérföldkő. Az ember elkezd főzni. Rákap az ízére és újból, újból és újra bogrács alá gyújt. Először csak érleli magában a gondolatot, majd idővel egyre inkább képesnek érzi magát rá, s végül amikor már a bátorsága is elég hozzá, akkor elindul és közszemlére teszi, amit tud.

Az első halfőzésemre alig pár éve, 2017-ben került sor. Hogy miért ilyen későn, majd 30 évesen? Édesanyám még a '90-es években a dávodi Hotel Fortunában dolgozott, ahol akkoriban nem más, mint  Farkas "Sobri" József főzte a halászlét, így bőven volt alkalma megfigyelni a halfőző mestert munka közben. Szinte magától értetődően igazán finom levek készültek nálunk is sokáig édesanyám, majd később édesapám jóvoltából, s mivel egy évben csak néhányszor, főként ünnepek alkalmával került a bogrács az asztalra, így a minőségbeli kilengéseket egyáltalán nem éreztük.

A változást a horgászattal való szorosabb kapcsolatom hozta el. A megfogott, konyhai célra szánt pontyok és egyéb halak feldolgozását édesapám már nem vállalta, ezért rám hárult a megtisztelő feladat. Onnantól kezdve teljesen átvettem édesapám szerepét, persze minden tanácsát, intelmét és tapasztalati tudását szem előtt tartva, de azért nem mindent szabályát betartva.

Az elmúlt 6-7 évben nagyságrendileg 50-60 megfőzött halászlé tapasztalatával a hátam mögött már képesnek éreztem magam arra, hogy összemérjem tudásomat a térség halfőzőivel hol máshol, mint a nagybaracskai Sobri kupán.

A verseny napján mind a hal feldolgozását  és előkészítését illetően, mind pedig a főzés során elégedett voltam a munkámmal, talán csak az időbeosztással voltak némi problémák. A főzés záró szakaszához tehát abszolút magabiztosan érkeztem el, amikor is egy addig rejtett probléma került felszínre. A verseny hetében ugyanis még javában antibiotikumot szedtem egy komolyabb megfázás miatt, egészen péntekig. Mivel ekkor már maradéktalanul gyógyultnak éreztem magam, ezért meg sem fordult a fejemben, hogy szombaton a versenylé kóstolásánál az ízérzékelésem gyakorlatilag teljesen cserben hagyhat, márpedig pontosan ez történt. Többszöri visszakóstolás után sem éreztem semmi mást a sós lén kívül.

A család több tagja, sőt még a szomszéd asztaltársaságból egy jóbarátom is arra a megállapításra jutott, hogy elbírna egy kis sót a lé. Nem raktam bele. Teljesen vakon voltam, nem értettem egyet senki véleményével, kötöttem az ebet a karóhoz és csak a saját érzékeimre hallgattam. Csak másnap bizonyosodtam meg arról, hogy velem volt a baj, amikor a vasárnapi csülökpörköltet csukott szemmel össze tudtam volna keverni a szombati halászlével. Teljes döbbenet.

Így értem el harmadik helyezést, gyakorlatilag vakon, viszont az itt szerzett tapasztalatok és visszajelzések komoly inspirációt adtak arra, hogy a jövőben több halfőző versenyen is elinduljak.

Saját értékelés: 10/?