Az ötödik halfőző versenyemen Mohács bevételét tűztem ki célul, ám ahogy 1526-ban a város elesett, úgy ezúttal nekem kellett fejet hajtanom a mohácsi "kiválóságok" előtt. Illetve kellett volna.

Kiváló promó, magas szintű szervezés, igazi, hamisítatlan halünnepi hangulat a legideálisabb időjárási körülmények között. Címszavakban talán így tudnám leginkább jellemezni a VI. Dunamenti Halfesztivált Mohácson. Le a kalappal a szervezők előtt, bátran mondhatom, hogy Baján, a halászlé fővárosában is megirigyelnék a rendezvény miliőjét, pláne mostanság.

Ami viszont magát a halfőző versenyt illeti. Na igen, savanyú a szőlő. Valóban. A dunamenti halászlé kategóriában mintegy negyvened magammal mérettettem meg és a főztöm a legrosszabb, úgynevezett bronz kategória kellős közepére volt elég. Azt tudni kell, hogy mindig is kritikus voltam/vagyok magammal szemben, ami legfőképpen abban csúcsosodik ki, hogy nagyon ritkán vagyok maradéktalanul elégedett a teljesítményemmel. Minden egyes főzés alkalmával keresem az apró hibákat, hiányosságokat, amiken javítani kell. Az önkritika hasznos dolog, hiszen ez visz előre, ezáltal tudok fejlődni.
A főzés során hatalmasat mentve - ugye a fával főzés finomságai-, ízben, állagban és összegészét tekintve is olyan halászlét sikerült tányérra tennem, amilyet az eddig versenyeim során még nem. Szinte karcolta a tökéletességet minden elemében az étel, annak dacára, hogy a paprikázást követően a forrás/habzás pár percre befulladt, amit ha kemény küzdelem árán is, de végül sikerült korrigálni. A végeredménnyel ennek megfelelően abszolút elégedett voltam, s ami még fontosabb, a családom is egyöntetűen a legjobbak között emlegette a produktumot.

Nem kérdés, az is volt, csak éppen nem mohácsi mércével mérve. Nem tudom, hogy milyen mozit néztünk, hogy hová tévedtünk, vagy szegény versenymintámat végül kik elé vetették, de az tény, hogy a zsűri a legalsó kategória sötét bugyraiba száműzte az ételemet, ki tudja milyen értékelési szempontok alapján, mert az nem volt publikus. Hívhatjuk bronz kategóriának, vagy éppen "ehető" kategóriának, de ha már itt tartunk, bizony számos olyan lét láttam például a minta leadása során is, ami finoman fogalmazva és nem megbántva senkit, de az emulzió közelében sem volt. A zsűri szerint az enyém sem volt jobb ezeknél.

Ez az értékelés számomra szégyen, megalázó és mélyen sértő. Félreértés ne essék, a hangsúly magán a minősítésen van, nem azon, hogy a helyezések közelébe sem kerültem, viszont végső soron ez mégsem engem minősít, hanem a zsűrit. Gondolom a tavalyi évben hasonlóan nehezményezték az ennél azért egyel jobb, ezüst minősítést Gyurkity István és Rajcsányi Imre bajai halfőző bajnokok is. Bár a valódi okát nem tudom, de gondolom, hogy ezért nem jöttek el az idei versenyre.

Dunamenti halászlé, melyet Dunaföldvártól Apatinig főznek, de vegyük ki ebből Baját és környékét, biztos, ami biztos.

Sajnos a képet árnyalja a lén visszatükröződő felhők és oldalt a fák, illetve alul a telefonok kontúrjai, sziluettjei, de a tökéletes, homogén állag szépen kivehető

Az üzenetet idén én is megkaptam, átvettem, köszönöm szépen! A jövőben ennek megfelelően én sem kívánok az esemény - ami gasztrokulturális szempontból csillagos ötös volt -  halfőző versenyén részt venni, hiszen nem vagyok sem környékbeli, sem helyi halas kofa, sem barát vagy ismerős.

Saját értékelés: 10/9,25