Minden eddiginél nagyobb izgatottsággal és elszántsággal vágtam neki a XXXVI. Sobri kupa halfőző versenynek Nagybaracskán, ahol gyakorlatilag már a főzés előtt megpecsételtem a sorsom, hiszen az előkészületek során ismét sikerült magam elé dobnom egy banánhéjat.

A tavalyi előkelő 3. helyezés és az azóta elért szép eredmények után joggal tekint az ember előre, mintsem hátra, így az idei versenyen egyértelműen a győzelmet céloztam meg.
A "dunai" kategóriában az elmúlt évekhez képest igen szép számmal, egészen pontosan 39-en gyújtottunk bogrács alá. A nevezők között számos halfőző bajnok mellett sok fiatal is megmérettette magát, amit nagyon fontosnak tartok az esemény rangja és jövője szempontjából.

A rendezvény különleges hangulatát számunkra szinte élvezhetetlenné tette a szomszéd asztalnál helyet foglaló férfi társaság "ellenzenéje", amit egy kis bluetooth-os hangszóró csutkára járatásával szolgáltattak önkényesen. Nem is beszélve az ebből fakadó hangzavar túlkiabálását részükről, folyamatos trágár, obszcén és hímsoviniszta kifejezéssel tarkítva, mindezt persze több, kisgyermekes társaság közvetlen közelében, először spiccesen, majd ittasan, végül pedig részegen. Azt megértem és elfogadom, hogy sokaknál egy szabadtéri gasztronómiai rendezvény velejárója az alkoholfogyasztás és az ebből adódó oldott, felszabadultabb hangulat, de talán mértékkel és tekintettel kellene lenni a többi, magát kulturált keretek között jól érezni kívánó emberre. Ettől eltekintve a rendezvény teljes mértékben hozta azt a színvonalat, amit elvártunk sőt, a várakozásokon felüli létszám egyértelműen emelte az esemény fényét.

Rákanyarodva magára a halfőző versenyre elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy a szervezők ismét kiváló minőségű halat biztosítottak a "dunai" kategóriában induló versenyzők számára. Mindenképpen az egyenlő feltételek megteremtését szolgálja a versenyszabályzat azon kitétele, ami megszabja, hogy csak a rendezők által kapott halat szabad felhasználni a főzés során, ami számomra nagyon szimpatikus.

Essen most pár szó ezen bejegyzés lényegéről, az epéről. A hal tisztítása során az egyik legnagyobb odafigyelést igénylő pont a has felmetszése, a belek és más eldobandó szervek eltávolítása. Utóbbiak közül egyedül az epehólyag az, amire különösen vigyázni kell, hiszen amennyiben az megsérül, a benne lévő epe mindent megkeserít, amihez hozzáér. Az elfakadt epét alapos mosással szerencsére el lehet távolítani, kivéve akkor, ha idegen helyen hirtelen nem találja fel magát az ember. Elég csak egy minimális keserű felület, ami visszafordíthatatlanul beárnyékolja az egyébként kiválóan elkészített ételt.

Mindennek előidézője egy új késkészlet életlen darabja volt, mely inkább roncsolt, mintsem vágott volna. Igen, az "okos" az élezőt is otthon hagyta, biztos, ami biztos, így a finom, óvatos mozdulatok helyett a határozottabb késhasználatnak meglett az eredménye, a második hal epéje elfakadt. Érdekességképpen a készlet többi darabja tökéletesen tette a dolgát az előkészületek során.

A halfőzés külön részleteire nem térnék ki, hiszen minden rendben ment, az új, Szwoboda Csaba féle rozsdamentes bogrács tökéletesen tette a dolgát. A kóstolásnál minden reményem ellenére sajnos előjött az enyhén keserű háttéríz, amiből rögtön tudtam, hogy itt nem nagyon lesz keresni valóm a legjobbak között. Annak tükrében, hogy még így is az előkelő 7. helyen végeztem, egy tökéletes visszaigazolása annak, hogy az ízen kívül minden más a helyén volt. Meggyőződésem, hogy amennyiben az epés malőrt nem követem el, akkor minimum egy dobogós helyezés elérhető lett volna, viszont utólag már kár ezen keseregni.

 Saját értékelés: 10/7

Az ötödik halfőző versenyemen Mohács bevételét tűztem ki célul, ám ahogy 1526-ban a város elesett, úgy ezúttal nekem kellett fejet hajtanom a mohácsi "kiválóságok" előtt. Illetve kellett volna.

Kiváló promó, magas szintű szervezés, igazi, hamisítatlan halünnepi hangulat a legideálisabb időjárási körülmények között. Címszavakban talán így tudnám leginkább jellemezni a VI. Dunamenti Halfesztivált Mohácson. Le a kalappal a szervezők előtt, bátran mondhatom, hogy Baján, a halászlé fővárosában is megirigyelnék a rendezvény miliőjét, pláne mostanság.

Ami viszont magát a halfőző versenyt illeti. Na igen, savanyú a szőlő. Valóban. A dunamenti halászlé kategóriában mintegy negyvened magammal mérettettem meg és a főztöm a legrosszabb, úgynevezett bronz kategória kellős közepére volt elég. Azt tudni kell, hogy mindig is kritikus voltam/vagyok magammal szemben, ami legfőképpen abban csúcsosodik ki, hogy nagyon ritkán vagyok maradéktalanul elégedett a teljesítményemmel. Minden egyes főzés alkalmával keresem az apró hibákat, hiányosságokat, amiken javítani kell. Az önkritika hasznos dolog, hiszen ez visz előre, ezáltal tudok fejlődni.
A főzés során hatalmasat mentve - ugye a fával főzés finomságai-, ízben, állagban és összegészét tekintve is olyan halászlét sikerült tányérra tennem, amilyet az eddig versenyeim során még nem. Szinte karcolta a tökéletességet minden elemében az étel, annak dacára, hogy a paprikázást követően a forrás/habzás pár percre befulladt, amit ha kemény küzdelem árán is, de végül sikerült korrigálni. A végeredménnyel ennek megfelelően abszolút elégedett voltam, s ami még fontosabb, a családom is egyöntetűen a legjobbak között emlegette a produktumot.

Nem kérdés, az is volt, csak éppen nem mohácsi mércével mérve. Nem tudom, hogy milyen mozit néztünk, hogy hová tévedtünk, vagy szegény versenymintámat végül kik elé vetették, de az tény, hogy a zsűri a legalsó kategória sötét bugyraiba száműzte az ételemet, ki tudja milyen értékelési szempontok alapján, mert az nem volt publikus. Hívhatjuk bronz kategóriának, vagy éppen "ehető" kategóriának, de ha már itt tartunk, bizony számos olyan lét láttam például a minta leadása során is, ami finoman fogalmazva és nem megbántva senkit, de az emulzió közelében sem volt. A zsűri szerint az enyém sem volt jobb ezeknél.

Ez az értékelés számomra szégyen, megalázó és mélyen sértő. Félreértés ne essék, a hangsúly magán a minősítésen van, nem azon, hogy a helyezések közelébe sem kerültem, viszont végső soron ez mégsem engem minősít, hanem a zsűrit. Gondolom a tavalyi évben hasonlóan nehezményezték az ennél azért egyel jobb, ezüst minősítést Gyurkity István és Rajcsányi Imre bajai halfőző bajnokok is. Bár a valódi okát nem tudom, de gondolom, hogy ezért nem jöttek el az idei versenyre.

Dunamenti halászlé, melyet Dunaföldvártól Apatinig főznek, de vegyük ki ebből Baját és környékét, biztos, ami biztos.

Sajnos a képet árnyalja a lén visszatükröződő felhők és oldalt a fák, illetve alul a telefonok kontúrjai, sziluettjei, de a tökéletes, homogén állag szépen kivehető

Az üzenetet idén én is megkaptam, átvettem, köszönöm szépen! A jövőben ennek megfelelően én sem kívánok az esemény - ami gasztrokulturális szempontból csillagos ötös volt -  halfőző versenyén részt venni, hiszen nem vagyok sem környékbeli, sem helyi halas kofa, sem barát vagy ismerős.

Saját értékelés: 10/9,25

Július első szombatján a homorúdi falunap keretében halászléfőző versenyt rendeztek, mely bár (még) nem tartozik a legrangosabb megmérettetések sorába, mégis nagy kár lett volna kihagyni, hiszen a szervezők minden tőlük telhetőt megtettek a résztvevők megelégedése érdekében.

Kezdeném rögtön azzal, hogy a jelképes, 3.500,- Ft-os nevezési díj mi mindent foglalt magába. 2 kg halat, melyet a halfőző berkekben jól ismert, Pekanov Mátyásnál lehetett beváltani, a főzéshez szükséges tűzifát, egy sörpad garnitúra használati jogát a verseny idejére, ezen kívül pedig 8 db, egyenként 500,- Ft értékű italkupont, melyet a helyi büfében lehetett beváltani. Véleményem szerint maga a helyszín is ideális volt, talán a lebonyolítás mehetett volna egy-két fokkal gördülékenyebben, de ez egy falunapi rendezvényen belefér.
A tűzgyújtás este 18:00 órára volt meghirdetve, ennek ismeretében mi nagyságrendileg egy órával korábban érkeztünk, természetesen a főzés előkészületeit már magunk mögött hagyva. Ezzel kapcsolatban itt jegyezném meg, hogy a Pekanov Mátyás által biztosított hal hozta a kiváló minőséget, mely már a feldolgozás során is jó benyomást tett rám. Bizony kellett volna az a bizonyos plusz, amit ezek a halak képviselnek a két héttel korábbi, hercegszántói versenyhez, de késő bánat.

A szervezők által biztosított tűzifát nem vettem igénybe, aminek két egyszerű oka volt. Egyrészt praktikai, mivel gázzal jóval egyszerűbb és kényelmesebb főzni, pláne idegen környezetben, másrészt pedig a tűzifáról semmilyen információ nem állt rendelkezésre, így nem kockáztattam.
Negyed hét körül gyújtottam bogrács alá, igazodva a szomszédban főzőkhöz, kiemelve közülük Hunyák Ferenc létársat, a bajai halászlé egyik követét, aki szintén kiváló halfőző hírében áll. A főzés ideje alatt a gázpalack néha rakoncátlankodott, nem mindig tudtam vele a kívánt hőmennyiséget elérni, ettől eltekintve minden úgy ment, ahogyan kellett, csak némi sózással kellett finomítani a vége felé.

A lé íze nyáriasra sikerült, viszont az összes hallé közül, amit eddig versenyeken főztem, talán ez ízlett a legjobban. Az általam mindenkor elvárt szintet ugyanakkor nem hozta, így nem voltam maradéktalanul elégedett, azonban a zsűritagoknak elég volt ahhoz, hogy a versenyen a legjobbnak ítéljék, így életemben először végre sikerült halfőző versenyt nyernem. Ezúton szeretném megköszönni Homorúd Önkormányzatának és minden közreműködőnek, segítőnek a lehetőséget, a családomnak pedig a támogatást és az élményt. Folytatjuk.

 Saját értékelés: 10/8,5

Az első halfőző versenyemen mondhatnám, hogy minden jól alakult, hiszen dobogón végeztem, ám ha nem nyersz, akkor annak okát meg kell magyarázni. Ez következik most.

Az első alkalom mindig egy jelentős mérföldkő. Az ember elkezd főzni. Rákap az ízére és újból, újból és újra bogrács alá gyújt. Először csak érleli magában a gondolatot, majd idővel egyre inkább képesnek érzi magát rá, s végül amikor már a bátorsága is elég hozzá, akkor elindul és közszemlére teszi, amit tud.

Az első halfőzésemre alig pár éve, 2017-ben került sor. Hogy miért ilyen későn, majd 30 évesen? Édesanyám még a '90-es években a dávodi Hotel Fortunában dolgozott, ahol akkoriban nem más, mint  Farkas "Sobri" József főzte a halászlét, így bőven volt alkalma megfigyelni a halfőző mestert munka közben. Szinte magától értetődően igazán finom levek készültek nálunk is sokáig édesanyám, majd később édesapám jóvoltából, s mivel egy évben csak néhányszor, főként ünnepek alkalmával került a bogrács az asztalra, így a minőségbeli kilengéseket egyáltalán nem éreztük.

A változást a horgászattal való szorosabb kapcsolatom hozta el. A megfogott, konyhai célra szánt pontyok és egyéb halak feldolgozását édesapám már nem vállalta, ezért rám hárult a megtisztelő feladat. Onnantól kezdve teljesen átvettem édesapám szerepét, persze minden tanácsát, intelmét és tapasztalati tudását szem előtt tartva, de azért nem mindent szabályát betartva.

Az elmúlt 6-7 évben nagyságrendileg 50-60 megfőzött halászlé tapasztalatával a hátam mögött már képesnek éreztem magam arra, hogy összemérjem tudásomat a térség halfőzőivel hol máshol, mint a nagybaracskai Sobri kupán.

A verseny napján mind a hal feldolgozását  és előkészítését illetően, mind pedig a főzés során elégedett voltam a munkámmal, talán csak az időbeosztással voltak némi problémák. A főzés záró szakaszához tehát abszolút magabiztosan érkeztem el, amikor is egy addig rejtett probléma került felszínre. A verseny hetében ugyanis még javában antibiotikumot szedtem egy komolyabb megfázás miatt, egészen péntekig. Mivel ekkor már maradéktalanul gyógyultnak éreztem magam, ezért meg sem fordult a fejemben, hogy szombaton a versenylé kóstolásánál az ízérzékelésem gyakorlatilag teljesen cserben hagyhat, márpedig pontosan ez történt. Többszöri visszakóstolás után sem éreztem semmi mást a sós lén kívül.

A család több tagja, sőt még a szomszéd asztaltársaságból egy jóbarátom is arra a megállapításra jutott, hogy elbírna egy kis sót a lé. Nem raktam bele. Teljesen vakon voltam, nem értettem egyet senki véleményével, kötöttem az ebet a karóhoz és csak a saját érzékeimre hallgattam. Csak másnap bizonyosodtam meg arról, hogy velem volt a baj, amikor a vasárnapi csülökpörköltet csukott szemmel össze tudtam volna keverni a szombati halászlével. Teljes döbbenet.

Így értem el harmadik helyezést, gyakorlatilag vakon, viszont az itt szerzett tapasztalatok és visszajelzések komoly inspirációt adtak arra, hogy a jövőben több halfőző versenyen is elinduljak.

Saját értékelés: 10/?

Minden versenyen a győzelmet tűzöm ki célul, más felfogással eszembe sem jutna elindulni, tehát az alábbi pár sor ennek szellemében íródott.

Nevezhetjük ezt győztes mentalitásnak, önbizalomnak vagy sikerorientáltságnak, ám mindez mit sem ér, ha az ember nem tesz meg ténylegesen is mindent a sikerért, minden apró részletre kiterjedően. Jómagam egészen a kóstolás pillanatáig úgy éreztem, hogy minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy a lehető legjobb levet produkáljam, azonban akadt pár tényező, amivel nem számoltam és ezek bizony a lé ízlelésekor a felszínre kerültek.

A halfőző mesterek mindig és egyöntetűen a kiváló minőségű alapanyagok megkerülhetetlenségét hangsúlyozzák. Ez alapvetés, vitán felül áll. Véleményen szerint ezen belül maga a hal és az őrölt fűszerpaprika minősége kulcsfontosságú szereppel bír. Mondhatni elsők az egyenlők között, hiszen e két alapanyag határolja be a halászlé minőségi plafonját.

Könnyelműségem okán nem számoltam azzal, hogy az egyesületi vízből kifogott pontyjaim testzsírja a nyári meleg korai beköszöntével már érezhető mértékben lecsökkent. Ez indította a dominót, aminek köszönhetően a fűszerpaprika kissé ledominálta a levet, annak ellenére, hogy ezen igyekeztem korrigálni. Gyakorlott halfőzők tudják, hogy ez hová vezet. Ha már kompenzálni kell, ha már el kell tolni az arányokat, az mind árnyalja a minőséget. Talán ahogy a bajai verseny előtt, úgy ezúttal sem ártott volna egy főpróbát tartani, ahol kibukott volna ez a probléma.

Ami a 30 fős mezőny tudását és felkészültségét illeti, le a kalappal minden díjazott előtt. A térségben számos kiváló halfőző van, akik képesek kimaxolni az alapanyagok adta határokat, ezért úgy gondolom, hogy egy gyengébben "muzsikáló" alapanyag használatával a dobogó legalsó fokát elérni szép eredmény. A győzelemhez viszont tényleg kellenek ezek az apró nüanszok is. A lényeg, hogy egy leckével ismét előrébb vagyok.

Saját értékelés: 10/8

Az idei évben elérkezettnek láttam az időt arra, hogy leadjam a nevezésem a "Baja halászléfőző bajnoka" halászléfőző versenyre, melyet 1997. óta rendeznek meg a halászlé fővárosában. Tettem egyrészt azért, mert az utóbbi leveim már sorozatban elérték azt a minőséget, amit méltónak éreztem egy ilyen rangos versenyen való megmérettetésre, másrészt pedig nagyon vonzó számomra a díj és főleg az azzal járó elismerés.

A versenyen kizárólag fa kerülhet a bogrács alá, éppen ezért már a kora tavaszi időszakban elkezdtem a felkészülést, mivel a fával főzött halleveim állagban messze elmaradtak a gázzal készült produktumokétól. Az ember nem is gondolná, hogy mennyi minden borul pusztán a tüzelőanyag megváltoztatásával. A halászlé egy kivételesen érzékeny étel, ami csak egy szűk tartományban tud igazán jó lenni, éppen ezért elengedhetetlen, hogy minden elem harmóniában legyen egymással. Elég csak egyvalamin változtatni és az egyensúly azonnal felbomlik, ezért minden mást újra kell hangolni. Nem könnyű. Főzni, főzni és főzni kell, nincs mese, odafigyelni, tapasztalni és levonni a megfelelő következtetéseket.

Főpróba, a verseny előtt 3 nappal

A verseny előtti utolsó 5 lével szinte maradéktalanul elégedett voltam, így bizakodva vártam a verseny napját, ami hamar eljött, rengeteg stresszt és feszültséget kiváltva bennem. A sok ismeretlen, a versenyrutin hiánya komoly súlyként nehezedtek rám, és komolyan aggódtam, hogy ez esetleg dekoncentrálttá, figyelmetlenné, szétszórttá tehet a főzés során, ami döntő lehet. Ennek ellenére az előkészületek és maga a főzés során is sikerült mindent kézben tartani, fókuszált maradtam, s ezáltal minden úgy alakult, ahogyan elterveztem, egészen a só beállításának időszakáig.

Itt még úgy tűnt, hogy minden rendben

Többszöri visszakóstolás után is ugyanarra az eredményre jutottam mind én, mind azok, akik a családból kóstolták. Gyakorlatilag magához a léhez gasztronómiai élmény egyáltalán nem társult, ami a legfontosabb tényező. Maga az élvezeti érték, mely a legtöbbet nyomja a latba a zsűri értékelésénél. A hal íze, zamata semmilyen formában nem érződött ki halléből a későbbiek során sem, amin némi só sem segített, éppen ellenkezőleg. Inkább tovább rontott a helyzeten és elkezdte mindinkább leuralni azt a kevés ízt is, ami  halványan kiérződött. Nem maradt más hátra, mint a jó állagot és a halpatkót megmenteni, a színt pedig a paprika minősége alapból predesztinálja.

A leadott minta

A mintát már az esélytelenek nyugalmával adtam le a szervezők által biztosított adagtálban, hiszen teljességgel kizártnak tartottam, hogy ezzel az étellel bármilyen előkelő helyezést is elérjek. Az asztaltársaságom bennfentesebb tagjainak sem nyerte el tetszését a hallé, a távolabbról érkező családtagoknak viszont teljesen rendben voltak az ízek.

Az eredményhirdetés alkalmával - ahogyan arra számítani is lehetett - a számom nem volt benne a legjobbak között, viszont pár nappal később a zsűri által kiadott hivatalos értékelés nagy meglepetésként ért. A levem a 34 indulóból az előkelő 11. helyen végzett 396 ponttal, a maximálisan megszerezhető 500 pontból.

Mondanom sem kell, az embert rendesen fel tudja spannolni egy ilyen eredmény is, ha tehetném már most bogrács mellé állnék a téren, de vajon miért alakultak így az események? Hogyan történhetett mindez? Miért nem jött ki a hal íze? Ahogy már említettem, ahhoz hogy tovább léphessünk és a későbbiek során kiküszöböljük ezeket a hibákat, ki kell elemeznünk a történteket, olvasnunk kell a jelekből és a végén levonni a megfelelő következtetéseket.

A kezdeti gondoltat-áradatban persze magamon kívül kerestem a hibát és magára a halra gyanakodtam. Nem ilyennel szoktam én főzni. A feldolgozás és előkészítés során észrevettem, hogy ezek a halak sokkal masszívabb, erősebb szerkezetűek, mint amikkel korábban dolgoztam. Itt hibáztam. Itt a megváltozott, tapasztalható tényező, ami borította az egyensúlyt.

A késő esti órákban már teljesen letisztult gondolatokkal a fejemben azonban rá kellett jönnöm, hogy nem az egyensúly borult fel. Minden a helyén volt, csak az íz nem. Volt már ilyen korábban is. Egyetlen egyszer.

Igen, itt következett be a megvilágosodás pillanata, ugyanis a nem oly távoli múltban sikerült produkálnom egy hasonlóan "beteg levet", ami ugyanezeket az érthetetlen tüneteket produkálta. Akkor és ott a hallén látható volt némi gyöngyöződés és ízleléskor kiérződött egy nem oda illő, gyenge háttéríz. Mosogatószer, zsíroldó.

Így jár az, aki nem mossa el aznap a bográcsot, majd másnap kompenzálásként több kemikáliát használ, esetleg ez mellett még egy felületesebb öblítéssel zárja le a műveletet. Az én esetemben a versenyt megelőző szerdán tartottam a főzés főpróbáját, ami késő estig elhúzódott. A vacsora után a mosatlan bográcsba forró vizet engedtem és nem sajnáltam hozzá  a mosogatószert, gondolva a bogrács külsejére tapadt koromra. A mosogatás azonban elmaradt, így a bográcsban szerda estétől egészen szombat reggelig pangott a tömény, mosogatószeres víz.

Ennek tudatában szombat délelőtt kétszer is jó alaposan elmostam a bográcsot és háromszor öblítettem el bő vízzel, ám mint utólag kiderült, ez sem volt elegendő. Ugyan nem sok, de maradhatott némi vegyszer a főzőedény belső felületén, ami csak a délutáni főzés során oldódhatott ki, ezúttal kellemetlen mellékízt nem okozva, de kioltva ezzel a gasztronómiai élményt nyújtó ízeket. Állítom ezt laikusként a tapasztalataimra hagyatkozva, elvégre lébe jutott zsíroldó - nevéhez híven - oldja a zsírt, ezáltal a fűszerpaprika nem tud megfelelően feloldódni és funkcióját betölteni, így az íz, a zamat szinte elillan. Itt tartok most, aztán majd meglátjuk, hogy a következtetésem helyesnek bizonyult-e.

Saját értékelés: 10/6