Az idei évben elérkezettnek láttam az időt arra, hogy leadjam a nevezésem a "Baja halászléfőző bajnoka" halászléfőző versenyre, melyet 1997. óta rendeznek meg a halászlé fővárosában. Tettem egyrészt azért, mert az utóbbi leveim már sorozatban elérték azt a minőséget, amit méltónak éreztem egy ilyen rangos versenyen való megmérettetésre, másrészt pedig nagyon vonzó számomra a díj és főleg az azzal járó elismerés.
A versenyen kizárólag fa kerülhet a bogrács alá, éppen ezért már a kora tavaszi időszakban elkezdtem a felkészülést, mivel a fával főzött halleveim állagban messze elmaradtak a gázzal készült produktumokétól. Az ember nem is gondolná, hogy mennyi minden borul pusztán a tüzelőanyag megváltoztatásával. A halászlé egy kivételesen érzékeny étel, ami csak egy szűk tartományban tud igazán jó lenni, éppen ezért elengedhetetlen, hogy minden elem harmóniában legyen egymással. Elég csak egyvalamin változtatni és az egyensúly azonnal felbomlik, ezért minden mást újra kell hangolni. Nem könnyű. Főzni, főzni és főzni kell, nincs mese, odafigyelni, tapasztalni és levonni a megfelelő következtetéseket.
Főpróba, a verseny előtt 3 nappal
A verseny előtti utolsó 5 lével szinte maradéktalanul elégedett voltam, így bizakodva vártam a verseny napját, ami hamar eljött, rengeteg stresszt és feszültséget kiváltva bennem. A sok ismeretlen, a versenyrutin hiánya komoly súlyként nehezedtek rám, és komolyan aggódtam, hogy ez esetleg dekoncentrálttá, figyelmetlenné, szétszórttá tehet a főzés során, ami döntő lehet. Ennek ellenére az előkészületek és maga a főzés során is sikerült mindent kézben tartani, fókuszált maradtam, s ezáltal minden úgy alakult, ahogyan elterveztem, egészen a só beállításának időszakáig.
Itt még úgy tűnt, hogy minden rendben
Többszöri visszakóstolás után is ugyanarra az eredményre jutottam mind én, mind azok, akik a családból kóstolták. Gyakorlatilag magához a léhez gasztronómiai élmény egyáltalán nem társult, ami a legfontosabb tényező. Maga az élvezeti érték, mely a legtöbbet nyomja a latba a zsűri értékelésénél. A hal íze, zamata semmilyen formában nem érződött ki halléből a későbbiek során sem, amin némi só sem segített, éppen ellenkezőleg. Inkább tovább rontott a helyzeten és elkezdte mindinkább leuralni azt a kevés ízt is, ami halványan kiérződött. Nem maradt más hátra, mint a jó állagot és a halpatkót megmenteni, a színt pedig a paprika minősége alapból predesztinálja.
A leadott minta
A mintát már az esélytelenek nyugalmával adtam le a szervezők által biztosított adagtálban, hiszen teljességgel kizártnak tartottam, hogy ezzel az étellel bármilyen előkelő helyezést is elérjek. Az asztaltársaságom bennfentesebb tagjainak sem nyerte el tetszését a hallé, a távolabbról érkező családtagoknak viszont teljesen rendben voltak az ízek.
Az eredményhirdetés alkalmával - ahogyan arra számítani is lehetett - a számom nem volt benne a legjobbak között, viszont pár nappal később a zsűri által kiadott hivatalos értékelés nagy meglepetésként ért. A levem a 34 indulóból az előkelő 11. helyen végzett 396 ponttal, a maximálisan megszerezhető 500 pontból.
Mondanom sem kell, az embert rendesen fel tudja spannolni egy ilyen eredmény is, ha tehetném már most bogrács mellé állnék a téren, de vajon miért alakultak így az események? Hogyan történhetett mindez? Miért nem jött ki a hal íze? Ahogy már említettem, ahhoz hogy tovább léphessünk és a későbbiek során kiküszöböljük ezeket a hibákat, ki kell elemeznünk a történteket, olvasnunk kell a jelekből és a végén levonni a megfelelő következtetéseket.
A kezdeti gondoltat-áradatban persze magamon kívül kerestem a hibát és magára a halra gyanakodtam. Nem ilyennel szoktam én főzni. A feldolgozás és előkészítés során észrevettem, hogy ezek a halak sokkal masszívabb, erősebb szerkezetűek, mint amikkel korábban dolgoztam. Itt hibáztam. Itt a megváltozott, tapasztalható tényező, ami borította az egyensúlyt.
A késő esti órákban már teljesen letisztult gondolatokkal a fejemben azonban rá kellett jönnöm, hogy nem az egyensúly borult fel. Minden a helyén volt, csak az íz nem. Volt már ilyen korábban is. Egyetlen egyszer.
Igen, itt következett be a megvilágosodás pillanata, ugyanis a nem oly távoli múltban sikerült produkálnom egy hasonlóan "beteg levet", ami ugyanezeket az érthetetlen tüneteket produkálta. Akkor és ott a hallén látható volt némi gyöngyöződés és ízleléskor kiérződött egy nem oda illő, gyenge háttéríz. Mosogatószer, zsíroldó.
Így jár az, aki nem mossa el aznap a bográcsot, majd másnap kompenzálásként több kemikáliát használ, esetleg ez mellett még egy felületesebb öblítéssel zárja le a műveletet. Az én esetemben a versenyt megelőző szerdán tartottam a főzés főpróbáját, ami késő estig elhúzódott. A vacsora után a mosatlan bográcsba forró vizet engedtem és nem sajnáltam hozzá a mosogatószert, gondolva a bogrács külsejére tapadt koromra. A mosogatás azonban elmaradt, így a bográcsban szerda estétől egészen szombat reggelig pangott a tömény, mosogatószeres víz.
Ennek tudatában szombat délelőtt kétszer is jó alaposan elmostam a bográcsot és háromszor öblítettem el bő vízzel, ám mint utólag kiderült, ez sem volt elegendő. Ugyan nem sok, de maradhatott némi vegyszer a főzőedény belső felületén, ami csak a délutáni főzés során oldódhatott ki, ezúttal kellemetlen mellékízt nem okozva, de kioltva ezzel a gasztronómiai élményt nyújtó ízeket. Állítom ezt laikusként a tapasztalataimra hagyatkozva, elvégre lébe jutott zsíroldó - nevéhez híven - oldja a zsírt, ezáltal a fűszerpaprika nem tud megfelelően feloldódni és megfelelően funkcionálni, így az íz, a zamat szinte elillan. Itt tartok most, aztán majd meglátjuk, hogy a következtetésem helyesnek bizonyult-e.
